2015. június 15., hétfő

Érdekességek Nora Robertsről

Eleanor Marie Robertson egyike a leghíresebb amerikai romantikus regényíróknak. 1950. október 10-én született a marylandi (USA) Silver Springben ír szülők gyermekeként, magára is úgy tekint, mint egy „vérbeli ír nőre”. Gyerekkora óta sokat olvasott, a családjában mindig is megvolt a szenvedély az olvasás iránt, ez a neveltetés pedig egy eltéphetetlen köteléket szőtt Nora és az írás közé. Mára pedig már több mint 200 regénye jelent meg 400 millió példányban világszerte.


Azonban az írás csak viszonylag későn vált az élete meghatározó elemévé. 1968-ban, nem sokkal a középiskola után Nora hozzáment első férjéhez, Ronald Aufdem Brinke-höz. Ezt követően legtöbb idejét otthon töltötte a fiaival. Ahogyan ő fogalmaz, ez az időszak „a Föld Anya évei” voltak számára.

Nora szerint ha valaki az írást mint karriert választja, akkor az nagy fegyelmet is igényel. „Örökké munkanélküli maradsz, ha azt hiszed, hogy csak ülnöd kell és várnod, hogy a múzsa leszálljon a válladra.” Ezt a fegyelmet a katolikus iskolájában tevékenykedő apácáktól tanulta. A gyerekkorától élő olvasási szeretet ellenére Nora nem írt gyerekként, sőt, úgy emlékszik, a történeteket mindig is a fejében játszotta el. Az első kísérlete, amikor írni kezdett, 1979 februárjában, télen történt. Akkor a méteres hó foglya miatt nem tudott sehová sem menni, így nem tudott mást csinálni, mint írni. Azonnal beleszeretett az írásba, amint elkezdte lejegyezni az ötleteit, és hamarosan hat kézirattal is végzett. Szerencsét próbált a Harlequin Kiadónál, Kanada vezető romantikus regény kiadójánál, de az első pár alkalommal elutasították. Azt válaszolták a kiadótól, hogy már megvan a saját amerikai szerzőjük, aki Janet Dailey-re hasonlít.

Amivel minden elindult
Mire megjelent első regénye, a Pamela rózsája (Irish Thoroughbred) 1981-ben, Nora már túl volt több visszautasításon és háromévnyi tapasztalaton. 1982 és 1984 között 23 regényt írt. Dacára a sok megjelent könyvének, egészen 1985-ig nem kapott nagyobb figyelmet, amikor is a Playing the Odds című könyve a romantikus piac bestsellerévé vált. A könyv óriási siker lett, és ezzel együtt az írónő elnyerte a romantikus regények olvasóinak a figyelmét. Nora fontos szerepet játszott abban, hogy a romantikus regények a tipikus, tizennyolc éves főhősnők és a felületes férfiábrázolások felől eltolódjanak a sokkal valóságosabb hangnem felé. A romantikus regények terén eltöltött éveinek hála képes volt kialakítani a könyveire jellemző realisztikus karakterábrázolást. Ebben az időben ment hozzá második férjéhez, Bruce Wilderhez.

1999-ben és 2000-ben a USA Today öt legsikeresebb romantikus regénye közül négynek ő volt a szerzője. 1991 és 2001 közt 68 regénye szerepelt a New York Times bestseller listáján. Könyveiből összesen 11 film készült. Plágiumbotrányba is keveredett, amikor beperelte Janet Dailey romantikus szerzőt, aki végül elismerte bűnét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése