Daniela Sacerdoti egyik álmából született meg a Vigyázz rám című regénye

Daniela Sacerdoti Nápolyban született, most Glasgow mellett él a férjével és a fiaival. Főállású anya, de minden lopott idejében a könyvein dolgozik. Nagy sikerű regénye, a Watch Over Me (Vigyázz rám) hamarosan magyarul is olvasható lesz. A brit Serendipity Reviews készített interjút a szerzővel a regényírásról, a Vigyázz rám sikeréről, kiadási nehézségekről.

Serendipity Reviews: A Vigyázz rám egy kifejezetten megrendítő könyv. Érzelmileg mennyire volt nehéz megírni?

Daniela Sacerdoti: Nehéz volt, de nem szomorú. Katartikus élmény volt írni a regényt, de amikor végeztem a könyvvel, az például egészen felemelő érzés volt. Én is szoktam interjúkat készíteni írókkal, és sokszor feltettem már nekik a kérdést, mennyire határozza meg a téma, a könyv megírásának nehézségét, de a Vigyázz rám esetében ez a kérdés nem merült fel bennem. 

S.R.: Mi motiválta ezt a könyvet? Honnan jött az inspiráció?

D.S.: Valójában egy álmom részlete adta az alapötletet, az inspirációt. Álmomban egy gyönyörű ház fa padlóján térdeltem, és az ablakból egy zöld mezőt és néhány fát láttam. Barna szoknyát viseltem, és olyan bőrszínű harisnyát, amely nagy divat volt a hetvenes években, így olyan érzésem volt, mintha visszautaztam volna az időben. A szobában volt még egy úr és egy hölgy is, az én nevem álmomban Elizabeth volt. A látomás azzal zárult, hogy egy kis, szőke hajú fiú szaladt a karjaimba. Amikor felébredtem, furcsa, nosztalgikus érzés fogott el, ami óriási hatással volt rám. Így, ebből az álomból született meg Elizabeth karaktere, és a fiáé is. Azóta is sokat gondolkozom azon, mit jelenthetett ez az álom. Tudom, hogy valamiféle újraélése apró, jelentéktelen dolgoknak, amit az ébrenlét során látunk, tapasztalunk, de néha elkalandozom, és azt gondolom, ez az egész egy emlékkép lehetett valaki más életéből vagy az én előző életemből. Ezt sosem fogom megtudni, mindenesetre az álom azóta is olyan élénken él bennem, olyan tisztán látom magam előtt, mintha tegnap történt volna. 

S.R.: Milyen „kutatás” végeztél a könyv megírásához?

D.S.: Tulajdonképpen semmilyet, minden belülről jött. 

S.R.: Mennyit álmodoztál arról, hogy valaha megjelenik majd egy könyved?

D.S.: Igazából egész életemben erről álmodoztam, de nem gondoltam volna, hogy az álmom valaha valóra válik. Abban sem voltam biztos, hogy jó ötlet beküldeni a kéziratot a kiadóba. 

S.R.: Hogyan reagáltál, amikor kiderült, hogy meg fog jelenni a Vigyázz rám?

D.S.: Őszintén szólva, pont akkor derült ki, amikor életem legnagyobb traumáját éltem át. Elvetéltem. A tragédiából az írásba menekültem.

S.R.: Hány visszautasító levelet kaptál, amikor küldözgetted a kéziratodat?

D.S.: Úgy emlékszem, ötöt-hatot. 

S.R.: Arra emlékszel, hogy mennyi idő telt el a szerződéskötés és a konkrét megjelenés között?

D.S.: Tizenegy hónap. 

S.R.: Hogyan foglaltad le magad addig? Nem őrültél bele a várakozásba?

D.S.: Nem volt nehéz dolgom két kisgyerek mellett. Egyébként ebben az időszakban is írtam.

S.R.: Hogyan ünnepelted meg a könyv megjelenését?

D.S.: A terv az volt, hogy csapunk egy ünnepi vacsorát szűk családi körben, de a gyerekek megbetegedtek, de aztán elmentünk egy hétvégére Dublinba pihenni és megünnepelni a házassági évfordulónkat, szóval így is nagyon jól sikerült.

S.R.: Hogyan támogatta a család és a barátaid az írói karrieredet?

D.S.: A barátaim nem igazán tudták, mire készülök, néha azt kamuztam nekik, hogy fordítok, ha lemondtam egy-egy randit velük. A családom mindent tudott, és fantasztikusak voltak. A rokonok vigyáztak a gyerekekre, a férjem is mindenben segített.

S.R.: Akkor most teljes állásban író vagy?

D.S.: Inkább azt mondanám, hogy anya vagyok teljes állásban, az írás a másodállás.

S.R.: Mit tanácsolnál kezdő íróknak? Hogyan induljanak el?

D.S.: Legyetek nagyon-nagyon eltökéltek! Az elutasítás része az egész folyamatnak; ne csüggedjetek! Meg kell tanulnotok figyelmen kívül hagyni a csalódást, és tovább dolgozni! Az is fontos, hogy kilépjetek a komfortzónátokból, illetve, hogy igenis harcoljatok ki a napból némi időt az írásra. A legfontosabb persze az, hogy higgy magadban vagy, hogy álljon melletted valaki, aki hisz benned. Nem, a legfontosabb talán az, hogy találj egy jó ügynököt.