2015. június 24., szerda

Kristen Ashley bemutatkozása

Kristen Ashley új szerző a GABO romantikus regényeit szeretők számára, ezért a legjobbnak azt tekintettük, ha magának a szerzőnek a bemutatkozását közöljük, ami a honlapján található. Ez remélhetőleg kicsit közelebb hozza A titokzatos Ő és A vadember íróját. Íme, hogyan is vall magáról a szerző:

Középosztálybeli fehér gyerekként születtem az indianai (USA) Garyben. Egy kihalóban lévő fajta utolsó tagja vagyok. Majdnem megöltem magam és az édesanyámat, amikor a világra jöttem, mert a köldökzsinór a nyakam köré csavarodott (máris bűnözni próbáltam, pedig még nem is lélegeztem!). Anyukám azt mesélte, hogy a szülés után elvettek tőle, őt visszafektették a szobájába, aminek az ablakán át látta, hogy Gary lángokban áll (négy nappal korábban gyilkolták meg Martin Luther Kinget). Úgy emlékszik, azt gondolta ekkor, hogy itt a világvége. Milyen drámai kezdet.

Semmi sem változott azóta.


Világéletemben írni akartam (na és persze a Világ Királynőjévé válni, de az ember kezdje kicsiben), kiadni gazillionnyi könyvet és csak számolni őket (és a gazillion az nagyon sok! Hú!).

Bár ugrálok a műfajok között, a könyveim témái mindig ugyanazok… humor (remélhetőleg), vonzó karakterek (újfent csak remélhetőleg), és romantika (természetesen).

Imádom a filmeket, a zenét, a finom ételeket és a divatot, és mindegyikből igyekszem annyiszor részesülni, ahányszor csak tudok (a középső kettőből gyakrabban, az elsőből, ami a legtöbb időt igényli már nem olyan gyakran, utóbbiból pedig, ami a legdrágább időtöltés, szinte alig). Mivel imádom a finom ennivalókat, és szeretem ezt megosztani másokkal, ezért a receptjeim megtalálhatóak a honlapomon (a felső sávban, ne hagyjátok ki őket, fantasztikusak!).

Indianában, Brownsburgben nőttem fel, és éltem már Denverben (Colorado) és Anglia nyugati részén is. Szerencsés vagyok, hogy szerte a világon vannak barátaim és családtagjaim. A családom mindig is ütődött volt (még mindig az), de ez nagyon jó dolog, amikor az ember írni akar, vagy miközben felnő, mert nagy és több nemzedékből áll. Mindannyian együtt éltünk egy kis farmon egy farmokból álló városka szívében. Glenn Millerrel, a The Everly Brothes-szel, REO Speedwagonnal és Whitesnake-kel nőttem fel (és egy ehhez méltó ruhásszekrénnyel). Mondanom se kell, egy olyan házban felnőni, ami tele van zenével, ruhákkal és szeretettel a legjobb.

És ahogy idősebb lettem, ez egyre csak jobb lett.

Szóval, itt vagyok, hála az égnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése