2015. június 9., kedd

Lisa Kleypas a GABOnál

Az elképesztően sikeres romantikus regényírónő, Lisa Kleypas WALLFLOWERS című, hat részből álló sorozatát magyar nyelven tőlünk olvashatjátok majd.

Lisa Kleypas 21 évesen, a politikatudomány szakos diplomája megszerzése után írta meg első regényét. Világszerte nagy sikerű történetei csábításról, érzéki vágyról, intrikáról és bosszúról szólnak, kritikusai a női lélek rejtelmeinek egyik legnagyobb ismerőjeként ünneplik a szerzőt. Azóta már 14 nyelvre fordították le műveit, amelyek kivétel nélkül minden országban a bestseller listák élén találják magukat. 


Az írónőnek hatalmas sikere van a magyar olvasók körében is. Először a Légy az őrangyalom (Someone to Watch Over Me) című regénye jelent meg Magyarországon az Ulpius-ház gondozásában. A regényben egy gyilkossági kísérletet követően, gyönyörű fiatal nőt fognak ki a jéghideg Temzéből. Csodával határos módon életben marad, bár minden emlékét elveszíti. Ő Vivien Duvall, London legexkluzívabb kurtizánja. Az eset felderítését a legendás nyomozóra, Grant Morganra bízzák, aki azonnal házába fogadja a zavarodott Vivient. A szerelmet hírből sem ismerő Grant személyes bosszúra készül a rossz hírét keltő kurtizán ellen, miközben látszólag London legfelsőbb köreiben nyomoz a tettes után. Idővel azonban a bosszú szenvedélybe, az érzéki vágy szerelembe csap át a könyvben. 

Érdekesség: Kleypas 1985-ben
Miss Massachusetts lett
Az utolsó magyarul is megjelent könyv a Légy a feleségem reggelre című regény volt, a Hathawayek című sorozat negyedik részeként. 

A magyar olvasók Julia Quinn regényeihez hasonlítják Kleypas szerelmes történeteit. Mindkét szerző szereti történelmi korokba helyezni hőseit, de míg Quinn inkább bájos, Kleypas szívesen vegyít a szövegbe több krimi-szálat és jóval több erotikát. A goodreadsen készült egy 100 címből álló ranglista, amely a legjobb történelmi romantikus regényeket állítja sorba. Lisa Kleypas Devil in Winter című könyve a lista negyedik helyét foglalta el, Quinn pedig a nyolcadikon A herceg és én című könyvével.

Lisa Kleypas Wallflowers című sorozata nálunk fog megjelenni először magyar nyelven. A hat részből álló sorozat könyveiről folyamatosan írunk majd a blogon.


3 megjegyzés:

  1. De hol van a Hathaway sorozat vége?:-((
    Évek óta várunk rá...

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz, hiányolom az utolsó két részt. Kedves könyvkiadó! Adják ki. Légyszi

    VálaszTörlés
  3. Én is beállnék a sorba. Bármily örömmel fogadom az újabb sorozat részeit, ez az elmaradáa komoly űrt okoz a rajongói szívekben.
    Van egy cseppnyi esély is a sorozat teljes befejezésére?

    VálaszTörlés