Julia Quinn, Johanna Lindsey és Stephanie Laurens szerelmes történetei szinte kivétel nélkül a Regency-korban, a 19. századi Angliában játszódnak. A történelmi romantika szinte egyet jelent ezzel a korszakkal, ha szerelmes regényre gondolunk, szinte azonnal kúpos szoknyákra, fűzőkre, lovon vágtató márkikra asszociálunk. Vajon miért ennyire vonzó ez a korszak a romantikus regényírók számára?
A régensséget, mint korszakmegjelölést a 19. századi Angliára, pontosabban az 1811-től 1820-ig tartó időszakra használjuk.
„A 19. században kezdett felgyorsulni a társadalmi átalakulás, s ekkor ismerték fel az éleslátó gondolkodók, hogy a fejlődés az egyenlőség, a demokrácia irányába mutat. Népesebb, mozgékonyabb, gazdagabb társadalom jött létre, amelyből már tudatosan megpróbálták kiiktatni az emberi egyenlőtlenség legkirívóbb megnyilvánulásait. A régi társadalomban elsősorban a születés számított, s csak másodsorban a vagyon.” (Rubicon: A megújuló társadalom a 19. században)
A nők helyzete is megváltozott a századforduló után. És bár még mindig azt tartották természetesnek, hogy a nő nem dolgozik, nem foglalkozik politikával, hogy elsődleges feladata a férje és a családja kiszolgálása volt. Kaari Utrio történész így jellemzi ezt a helyzetet: „A 19. században kétféle nő létezett: vagy a család végtelenül önzetlen angyala volt, vagy gyárban robotoló, gyűrött munkásfeleség… Hivatalosan azonban csak egyféle lehetett: az igazi nő a középosztály ártatlan leányzója, akiből a házasságon keresztül a család önfeláldozó szíve lett. Másféle nő nem létezett, nem is volt szabad léteznie… A nők legnagyobb gondja mindennapi kenyerük megszerzése volt, amely valójában csak kétféle módon történhetett: vagy rosszul fizetett munkahelyen gürcölve, vagy eladva magát örökre a házasságba, vagy váltogatva, hol ennek, hol annak a férfinak. E lehetőségek közül a társadalom a házasságot fogadta el helyesnek… Egyik sem nyújtott azonban tökéletes biztonságot." (Éva lánya. Bp. 1989, Corvina. 350. o. Pap Éva fordítása.)
A kora 19. századi nő célkitűzése tehát a férjfogás volt. A gazdagabb családok egész vagyonokat áldoztak fel azért, hogy lányaikat megfelelő férfihoz adják feleségül. A komoly férjvadászó procedúrák ellenére nagyon sok nő maradt hajadon ebben az időszakban. A vonzalmat sem volt egyszerű feléleszteni a másikban, hiszen az udvarlásnak szigorú szabályai voltak. Az eljegyzés előtt a párok nem beszélgethettek kettesben, felügyelet nélkül, nem szólíthatták egymást a keresztnevükön, nem imponálhattak egymásnak ajándékokkal, az intim közeledés is teljes tabunak számított. Korábban a házasságot teljes mértékben a szülők készítették elő, a romantikus szerelem-kultusz azonban nagyobb szabadságot biztosított a nők számára is a párválasztásban. A párok bálokon, vendégségben találkozhattak egymással, a szüleik és az idősebb rokonok, ismerősök pillantásaival övezve. Ha egy férfi feleségül akart venni egy nőt, a nő és a család szinte minden esetben elfogadta a férfi, hiszen nem kockáztathatták meg, hogy hajadon maradjon.
Az eljegyzést olyan komolyan vették, mint ma egy fontos szerződést. A felek nem rúghatták fel ígéretüket, csak ha nyomós okuk, logikus indítékuk volt arra, hogy mégse kössenek házasságot. A házasságkötéshez nem csak a szülők beleegyezésére, hanem jogi engedélyre is szükség volt. Az esküvők intim családi események voltak, nem volt jellemző az a fajta fényűző lakodalom és nagyszabású szertarás, mint napjainkban. „A középosztály házasságai egyre egyenlőbb kapcsolattá váltak, a kevesebb gyermek több szabadságot biztosított a nőknek. Sok nő kezdett könyveket írni a 19. század folyamán, s a korszak több híres regénye (Frankenstein, Tamás bátya kunyhója stb.) tőlük származik. E téren az Egyesült Államok járt az élen: itt a század közepére a lányok már ugyanolyan alapfokú oktatásban részesültek, mint a fiúk, csak a felsőoktatásból maradtak kizárva. 1850-re azonban Massachusetts állam tanárainak már a háromnegyede asszony volt. Vagyis minden jel arra utal, hogy az otthonok főkapuja bezárult ugyan a nők előtt, a hátsó ajtón keresztül azonban fokozatosan behatolhattak az egyházi élet, a reformmozgalmak, az oktatásügy és az irodalmi élet mindaddig zárt területeire.” (Rubicon: A megújuló társadalom a 19. században)
Talán nem szorul magyarázatra, hogy ez az a történelmi korszak, amelyben igazán izgalmas volt nőnek születni. A társadalmi elvárások, a házasság kultusza konkrét szerepekbe kényszerítette a nőket, de már közel volt a változás szele; a 19. századi nő egyre öntudatosabbá, önállóbbá, függetlenebbé vált. Nem meglepő az sem, hogy sokkal izgalmasabb olyan történetről, olyan szerelmi kapcsolatról olvasni, amely ezeken a szigorú elvárásokon túl vagy azok ellenében történnek. Egy már a házasság előtt kibontakozó románc, egy titkos és bűnös szerelem ebben a korszakban sokkal érdekesebb fordulatokat, drámaibb eseményeket idézhet elő, mintha a szerző a mai környezetbe, a 21. század társadalmába, nyitott, szinte szabályok nélküli kultúrájába helyez bele egy szerelmes történetet. Az sem utolsó szempont, hogy az olvasók Julia Quinn, Johanna Lindsey vagy Stephanie Laurens történelmi romantikus regényeiből sokat tanulhatnak a múltról, a 19. századról és saját nőiségünkről is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése