Kis történelmi adalék az Úri csirkefogóhoz

Az Úri csirkefogóban Dain márki egy esetről beszél, ami Gyertyaszentelő (Candlemas) és Gyümölcsoltó Boldogasszony (Lady Day) közt történt meg. Ezek a dátumok, vagyis február 2. és március 25. nem sokat jelentenek a legtöbb olvasó számára. Az alábbiakban olvashattok egy rövid magyarázatot erről a két napról, utóbbit az alapján, amit Loretta Chase a blogjára a Two Nerdy History Girls (Két történelemrajongó lány) blogról vett át.

Amikor a regényben Dain márki a Gyümölcsoltó Boldogasszony napjáról beszél, vagyis a Lady Day-ről, nem Billie Holiday-ra gondol (akinek a művészneve Lady Day volt). Ő itt egy negyednapra (Quarter Day) utal. A negyednap a brit és ír kalendáriumban az a négy nap az évben, amikor a szolgákat szabadságra engedték, elkezdődött és befejeződött az iskola, vagy befizették a bérleti díjakat. Az 1826-os Hone’s Every-day Book első kötete ezt írja: „A Gyümölcsoltó Boldogasszony szünnap a közhivatalokban, kivéve a boltokban, postahivatalokban és a vendéglátásban.” Több vallási fesztivál is kapcsolódik ehhez a naphoz, a leírás pedig így folytatja: „Angliában a Gyümölcsoltó Boldogasszonyt csak úgy tartják számon, mint az év első negyednapja, következésképpen főleg azokat a bérlőket érinti, akik bérleti díjat fizetnek háziuruknak.” Vagyis semmilyen más fontosabb eseményt nem kötnek ehhez a naphoz, ugyanakkor a szolgákat is negyednapon szokás kifizetni.

A negyednapokra vonatkozó rész a hölgyek tájékoztatására szolgáló The guide to general information on common things, by a lady című kiadványból (1868)

A Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét egyébként az anglikán egyház a katolikus hitből tartotta meg, ahol ez az ünnep arra emlékezik meg, amikor Gábriel angyal elvitte Máriának Jézus eljövetelének hírét. Jakab evangelista szerint ez a nap azért is fontos, mert a világ teremtése, Jézus fogantatása és kereszthalála az év ugyanazon napján, március 25-én történt.

Gyertyaszentelő Boldogasszony napja (február 2.) szintén egy katolikus ünnep, aminek igazából zsidó gyökerei vannak. A zsidó hagyományok szerint ha születik egy fiúgyermek, az azt követő negyvenedik napon a templomban be kell mutatni Isten színe előtt. Ezt vitte tovább a katolikus egyház, amikor is Jézus Isten előtti bemutatását ünnepli ezen a napon, valamint Mária megtisztulását, hisz a gyermek bemutatása egyben ezt is jelenti a zsidó hagyományban. Ezt ültették át később az európai térítések során a kereszténység előtti pogány "fényünnep" helyébe, amikor is a nap éltető erejét dicsőítették. A Gyertyaszentelő (Candlemass) nevet azért kapta ez az ünnep, mert ekkor minden gyertyák meggyújtottak a templomokban, ezzel dicsőítve Jézust, aki "megvilágítja a világot".

A néphiedelmek egyike ezzel a nappal kapcsolatban, hogy a medvék ekkor fejezik be téli álmukat, és ha kijönnek a fényre, majd visszatérnek a barlangjukba, akkor legalább negyven napig hideg lesz. Ebből ered az amerikai Mormotanap, amit a Bill Murray főszereplésével készült Idétlen időkig (Groundhog Day) tett világhírűvé.

Punxsutawney Phil és a városatyák

Manapság hiába nem tulajdonítanak Angliában akkora szerepet a különféle vallási ünnepeknek, mint hivatkozási időpontok, a gazdasági életben mégis megmaradtak ezek a negyedéves időszakok, például a negyedévre szóló pénzügyi jelentéseknél.

Készülődünk a bálba – Ruhák és trendek a romantikus 19. századból

Ugye te is ámulva olvasod a történelmi romantikus regények báljainak leírását? Hatalmas szoknyák, még hatalmasabb kontyok, legyezők, cipőcskék, csupa báj és elegancia. Összeállításunkban most bővebben olvashatsz a kora 19. század divatjáról, a báli ruhákról és arról, hogyan készültek a nők az estélyekre. 

A 19. századi Angliában egy nő nem is létezett izgalmasabb dolog egy bálnál. Megtervezni, mit veszünk fel, kitalálni milyen frizurát csináltassunk, táncolni, beszélgetni, új embereket megismerni – van-e ennél szórakoztatóbb elfoglaltság? Bizony több száz évvel ezelőtt is az volt az egyik legfontosabb a nők számára, mit gondolnak róluk mások, mennyire találják szépnek, csinosnak, divatosnak őket vetélytársaik. A bálba készülő lányok és nők hetekig tervezték, milyen ruhakölteményben jelennek meg az adott eseményen: több tucat ruhát próbáltak, divatlapokat olvasgattak. 

 

Ebben a korszakban az angol és a francia divat folyamatos versengésben volt egymással. Az angolok igyekeztek levetkőzni minden francia hatást, de még így, egymástól függetlenül is hasonló szabású ruhák számítottak divatosnak mindkét országban. A Regency-érát megelőző korszak báli ruhái szinte egytől-egyig hosszú, több alsószoknyából álló, nagyon magas derekú darabok voltak; a szoknya egészen a mell alatt végződött. Az idő múlásával a század közepére a ruhák egyre egyszerűsödtek: egyre kevesebb alsószoknya nehezítette a mozgást és a táncot. A legelterjedtebb szín a század elején a fehér volt, így öltözködtek Jane Austen hősnői is. Eltűntek például az alsóneműk is a vékonyabb, kényelmesebb ruhadarabok alól, elhagyták a fűzőket és a terebélyes alsóneműket, leginkább testszínű, a mai bodyhoz hasonló textíliát viseltek. 

A minimalista divat azonban csak a század közepéig tartott, és aztán egy még csicsásabb, még cicomásabb darabok kerültek újra előtérbe. Visszatért a hatalmas szoknya- darázsderék sziluett divatja, a nők a báli ruhájuk körméretével versengtek egymással. Újra a gardrób fő kellékeivé vált a krinolin, az abroncs-szoknya és a fűző is. A legenda szerint az új divat már Franciaországból eredt, állítólag III. Napóleon feleségének Eugénia császárnőnek volt köszönhető, aki ezzel szerette volna leplezni várandósságát.

A férfiak a század elején katonai egyenruhához hasonlító öltözéket viseltek. A hétköznapokban a sötét színű frakkot általában világos nadrággal párosították, amihez csizmát vagy lapos talpú kamásnis cipőt vettek. A férfidivat azonban nem követte a női cicoma-trendet a század közepén, a férfiak ruhatára egyre egyszerűsödött, nemsokára divatba jött az öltöny is. 

A nők a hajukat az időben általában kontyba tűzték, amelyből elő-előbukkant néhány lokni. 1818-ban egy Thénard nevű kémikus feltalálta a hidrogén-peroxidos színtelenítést, és ezzel megalapozta a modern hajszőkítést. 

A divat tehát meglehetősen gyorsan változott a 19. században, hol a pompásabb, hol a kényelmesebb báli ruhák kerültek előtérbe. A bálok kultusza azonban a század végéig változatlan maradt.

Forrás

19. századi szexszimbólumok

Bármily meglepő, már a 19. században is voltak olyan férfiak és nők (na, jó, főleg férfiak), akik komoly hatással voltak arra, mit tekintett a társadalom vonzónak, követendő példának. Cikkünkben most egy bokszolóról, Thomas Belcherről és egy feltalálóról, Sir Humphry Davyről mesélünk, akik koruk meghatározó férfiideáljai voltak.

Thomas Belcherért odavoltak a régensség-korabeli nők. A bokszoló testfelépítése valószínűleg ma kevésbé dobogtatná meg a hölgyek szívét, mert bár Belcher elképesztően izmos volt, súlya alig érte el a 68 kilogrammot. 

Belcher Bristolban született, ahonnan számos más híres bokszoló is származott, mint például Tom Cribb, aki világbajnokságot is nyert. Belchernek volt egy szintén bokszoló testvére, Jem, aki szintén bajnokságokat nyert Angliában, de tiltott szerencsejáték miatt börtönbe került, és nem sokkal később meg is halt. 

Thomas bár kevésbé volt jó bokszoló, mint testvére Jem, 1821-ben – látványos bokszolói tehetsége nyomán – beválasztották abba az őrségbe, amely a Westminster-apátságot védte IV. György brit király koronázási ceremóniáján. És bár egyszer sem nyert bajnoki címet, különleges megjelenése, stílusa vonzóvá, igazi szexszimbólummá tette; több könyvben és újságcikkben úgy írtak róla, mint vidám, stílusos, elegáns, karizmatikus férfiről.

A boksz a Régensség időszakában elképesztően népszerű és elit sportág volt. Az „érzékenység művészetének” tartották a sportot, úgy vélték, a bokszolók egyszerre finomak és férfiasak. Nem az számított, hogy ki nyer, hogy a bajnok hogyan üti ki az ellenfelét, a boksz nem az agresszióról, hanem a modern gentleman elegáns szórakozásáról szólt. Nem véletlen, hogy Julia Quinn több regényében is olvashatunk bokszklubokról. 

Tom Belcher egy bokszklubot is alapított Tom Belcher’s Castle Tavern néven, melynek 14 évig volt a tulajdonosa. Időskorára vidékre vonult vissza, de gyakran visszajárt Londonba, és a társasági élet aktív tagja maradt – a hölgyek legnagyobb örömére. 

Egy másik híres férfiideál, a teljesen más karakterű Sir Humphry Davy arca talán már mai szemmel, egy fekete-fehér fotón is vonzónak hat. Sir Humphry Davyt inkább az agya tette szexszimbólummá a korszakban, feltalált egy lámpát, amelyet a munkások a bányák mélyén is tudtak használni, felfedezte az alkáliföldfémeket, és részt vett a klór- és jódatom felfedezésében is. Mi más lehetne szexibb, mint egy helyes arc és egy okos buksi? A feltaláló komoly tömegeket vonzó előadásokat tartott, kísérleteket mutatott be az érdeklődőknek (egy kísérlet alkalmával megsérült a látása), de költészettel is foglalkozott. Fantasztikus gondolkodónak és elbűvölő férfinak tartották a kortársai.