Ugye te is ámulva olvasod a történelmi romantikus regények báljainak leírását? Hatalmas szoknyák, még hatalmasabb kontyok, legyezők, cipőcskék, csupa báj és elegancia. Összeállításunkban most bővebben olvashatsz a kora 19. század divatjáról, a báli ruhákról és arról, hogyan készültek a nők az estélyekre.
A 19. századi Angliában egy nő nem is létezett izgalmasabb dolog egy bálnál. Megtervezni, mit veszünk fel, kitalálni milyen frizurát csináltassunk, táncolni, beszélgetni, új embereket megismerni – van-e ennél szórakoztatóbb elfoglaltság? Bizony több száz évvel ezelőtt is az volt az egyik legfontosabb a nők számára, mit gondolnak róluk mások, mennyire találják szépnek, csinosnak, divatosnak őket vetélytársaik. A bálba készülő lányok és nők hetekig tervezték, milyen ruhakölteményben jelennek meg az adott eseményen: több tucat ruhát próbáltak, divatlapokat olvasgattak.
Ebben a korszakban az angol és a francia divat folyamatos versengésben volt egymással. Az angolok igyekeztek levetkőzni minden francia hatást, de még így, egymástól függetlenül is hasonló szabású ruhák számítottak divatosnak mindkét országban. A Regency-érát megelőző korszak báli ruhái szinte egytől-egyig hosszú, több alsószoknyából álló, nagyon magas derekú darabok voltak; a szoknya egészen a mell alatt végződött. Az idő múlásával a század közepére a ruhák egyre egyszerűsödtek: egyre kevesebb alsószoknya nehezítette a mozgást és a táncot. A legelterjedtebb szín a század elején a fehér volt, így öltözködtek Jane Austen hősnői is. Eltűntek például az alsóneműk is a vékonyabb, kényelmesebb ruhadarabok alól, elhagyták a fűzőket és a terebélyes alsóneműket, leginkább testszínű, a mai bodyhoz hasonló textíliát viseltek.
A minimalista divat azonban csak a század közepéig tartott, és aztán egy még csicsásabb, még cicomásabb darabok kerültek újra előtérbe. Visszatért a hatalmas szoknya- darázsderék sziluett divatja, a nők a báli ruhájuk körméretével versengtek egymással. Újra a gardrób fő kellékeivé vált a krinolin, az abroncs-szoknya és a fűző is. A legenda szerint az új divat már Franciaországból eredt, állítólag III. Napóleon feleségének Eugénia császárnőnek volt köszönhető, aki ezzel szerette volna leplezni várandósságát.
A férfiak a század elején katonai egyenruhához hasonlító öltözéket viseltek. A hétköznapokban a sötét színű frakkot általában világos nadrággal párosították, amihez csizmát vagy lapos talpú kamásnis cipőt vettek. A férfidivat azonban nem követte a női cicoma-trendet a század közepén, a férfiak ruhatára egyre egyszerűsödött, nemsokára divatba jött az öltöny is.
A nők a hajukat az időben általában kontyba tűzték, amelyből elő-előbukkant néhány lokni. 1818-ban egy Thénard nevű kémikus feltalálta a hidrogén-peroxidos színtelenítést, és ezzel megalapozta a modern hajszőkítést.
A divat tehát meglehetősen gyorsan változott a 19. században, hol a pompásabb, hol a kényelmesebb báli ruhák kerültek előtérbe. A bálok kultusza azonban a század végéig változatlan maradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése