"Nincs semmi rossz a boldogságban" - Nora Robertsről

Nora Roberts, a legismertebb és legkedveltebb romantikus szerző. Azonban nem csak regényeivel, de életmódjával is remek példát mutat olvasóinak.

Ugyan a villanyszerelő apa és háztartásbeli anya gyermekeként, négy bátyja mellett felnövő Nora a középiskola után szinte azonnal férjhez is ment gyermekkori szerelméhez, és egy Boonsboro melletti csendes, kispolgári városkában telepedett le, már ebben a szokványosnak tűnő életben megmutatkozott tartása. Bár magát sosem tartotta ambiciózusnak, két fia megszületése után hamar jelét adta annak, hogy nem szorul másokra.

„Már az írás előtt is meg volt bennem az erő, ha nevezhetjük ezt így. Megsütöttem a saját kenyeremet. Saját lekvárt csináltam. Varrtam. Horgoltam. Én készítettem el a fiaim ruháit. Megvarrtam a sajátomat. Valamit folyamatosan kerestem. Végül ez az írás lett. Ez táplált bennem valamit.”

Talán innen is ered, hogy számára az erős női karakterek megírása természetes volt. „Nem akartam titkárnő lenni, én akartam a főnök lenni. Nem akartam olyan könyvet írni, amiben a férfi végig semmibe veszi a nőt, aztán az utolsó fejezetben azt mondja: »Azért vettelek semmibe, mert szeretlek.« Ez nem működne nekem. És más íróknak sem. Olyan könyvet akartam írni, amilyet én is szívesen olvasnék. Ez ösztönös dolog volt nálam. Azt akartam, hogy a hősnők kicsit erősebbek legyenek.”

Nora és második férje, Bruce

És ezt az erőt szeretik leginkább az olvasói is. A 27 éves Cheryl Hudson, akivel egy könyvesboltban találkozott a The Guardian szerzője, így nyilatkozott Nora Roberts nőalakjairól: „Mind nagyon kemények! Mind annyira erősek! És függetlenek. Imádom a férfialakjait is, de a nőket leginkább. Sosem tipikus szerepben mutatja be őket.”

Nora egyébként az olvasóival is nagyon közvetlen és nincsenek nagy írói allűrjei, erre legjobb példa internetes fóruma. (Ezt egyébként adwoff-nek, „A day without French fries”-nak hívják, ami annyit tesz, hogy „egy nap sült krumpli nélkül” – ugyanis ahogy Nora fogalmaz, „egy nap sült krumpli nélkül olyan, mint egy nap orgazmus nélkül”.) Sue Noyes, az oldal létrehozója mesélt egy emberi történetet az írónőről: amikor Sue új olvasmányokat keresett, és ehhez kért tanácsot, Nora azt mondta, menjen el egy antikváriumba, vegyen egyet a regényei közül, és ha nem tetszik, akkor se költött rá sokat. Sue-nak nagyon megtetszett az a hozzáállás, hogy Nora nem igyekszik győzködni őt, hanem rábízza az olvasóra, hogy találja meg a számára legmegfelelőbb olvasmányt.

Ahogyan a könyveiben, Nora számára a magánéletében is fontos helyet foglal el a közösség és az emberekkel való jó viszony. A városban, ahol első házassága óta él, működik a Turn the Page könyvesbolt (ahol évente megrendeznek egy Nora Roberts dedikációt), ami második férje, Bruce vezetésével üzemel. (Ő egyébként egy ács, akivel Nora akkor ismerkedett meg, amikor egy új polcot szerelt fel nála.) A fia, Dan vezeti a Vesta pizzériát néhány házzal odébb. Nora emellett egy boltot is nyitott, ahol a helyi művészek szerezhetik be az eszközeiket, egy pékséget, és nemrég újíttatott fel egy öreg épületet, ahol egy fogadót nyitott (ami egyébként hamar egy sorozatának, az Inn at Boonsboro-trilógiának lett a helyszíne). Nora azonban más területen is lojális az emberekhez, és nem csak Boonsboro lakosaihoz: a kezdetektől ugyanaz az ügynöke, a kiadóját, Laurát már 30 éve ismeri, és Suzanne, a fogadója vezetője korábban olvasója volt és így ismerkedtek meg.

Nora a fogadója előtt

Nora a lojalitása mellett lelkiismeretes is. „Bármit is csinálok, nem érzem magam jól, ha nem tudhatok magam mögött egy jó munkanapot. Nem szoktam kifogásokat gyártani. A katolikus neveltetésem során azt tanultam, hogy mindig fejezzem be, amit elkezdtem.” Ennek hála szinte minden nap ír, reggeltől estig.

Ráadásul mindehhez pozitív életszemlélet is társul, ezért van az, hogy az általa írt regények (amik egyébként olyanok, amilyeneket olvasni is szeret) mindig boldog véget érnek. „Sokat becsmérlik a romantikus regényeket a happy end miatt. De minden tematika felé vannak elvárások és mindegyik megkövetel bizonyos narratív módszereket. Ennek ellenére lenézik, mert boldog a vége.” Erre csak ennyit válaszolt: „Nézzétek meg a Sok hűhó semmiért – mindenki boldog!” „Ami egyébként remek romantikus komédia, az egyik kedvencem. És nem szemét. A Szentivánéji álom se szemét. Nincs semmi rossz a boldogságban.”